A re-műanyag díj

Jó lenne ha leírhatnám, hogy saját ötlet volt. A fejemből pattant ki, csak úgy. De sajnos nem így volt és ez persze nem baj, mivel a petkupában kábé minden az újrafelhasználásról szól. Ez is egy ilyen történet, egy afféle ötlet-recycle-story.

Skóciában, egy nemzeti park látogatóközpontjában láttam meg az inspiráló tárgyat. Egyszerű, ízléses re-műanyagból készült díjat. Olyat, amit én is szívesen átvettem-, birtokoltam volna, még az is megfordult a fejemben, hogy beférne a hátizsákomba. A díj tehát tette amit kellett, és kellette magát. Néztem, néztem, aztán lefotóztam.

Az ihlet forrása, az eredeti díj egy skót visitor centerben.

Két nappal később Kisköre mellett takarítottuk a Tiszát. Céges csapatépítő volt, az a fajta rendezvény, amit nemrégiben kezdtünk el szisztematikusan csinálni. A lényege, hogy egy cég elküldi a munkatársait, kóstoljanak bele a petkalóz életbe. És mi megpróbálunk mindent belesűríteni egy napba. Van evezés, folyóban gyönyörködés, partraszállás szennyezett területeken, hulladékmentesítés, hulladékválogatás és minden egyéb, ami ezzel jár. Sulyomba-lépés, esetenként egy kis borulás, nevetés, szenvedés, de a végén mindig az az érzés, hogy csináltunk valami értelmeset.

Van, hogy több százan vágunk neki egyszerre a Tiszának.

Ezen a napon a Coca-Cola Magyarország munkatársai érkeztek az ország minden részéből. Persze van, aki erre azt mondja, mit keres a Tisza tisztításnál egy masszív petpalack kibocsátó. Aki látott már folyami hulladékhegyeket, nem kérdez ilyesmit. A probléma ugyanis akkora, hogy ezzel civil szervezet-, helyi közösség, de még óriáscég cég sem bánik el egyedül. Együtt? Úgy már van esély. Nem voltam ott a reggeli eligazításon, mert a petflotta anyahajójának, a PETényinek a motorja bemondta az unalmast. Két óra szerelés, szenvedés és káromkodás után kék füstfelhőt eregetve végül beindult. A PETényi kifordult a téli kikötőből. A láthatáron, a Kiskörei strand bejáratánál huszonöt-harminc kenu tűnt fel - a mieink. Túl voltak a reggeli eligazításon, amikor a vízimentők elmondják, mire kell figyelni, és a szorgalmasan forgatott evezőlapátokon csillogott a napfény. A motor megint bedöglött, és én teljes csendben sodródtam a csapat felé.

A PETényi nap elején, még üresen.

A kenusok odaértek az anyahajóhoz. Az egyik kenuból lelkesítő zene szólt, bizonyára egy vízhatlan JBL-ből. Jó tudni, hogy az ilyesmi nem lebeg, ellenben azonnal elmerül. Az evezősök - akik egyelőre mind patyolattiszta pólóban feszítettek - most először láttak pethajót. A PETényit több ezer petpalack tartja fenn, teherbírása meghaladja az egy tonnát. A szél szerencsére jó irányból fújt, így azt lehetett hinni, szándékosan veszteglek a víz közepén. Mosolyogtam, integettem, megmutattam az utat a szennyezett területek felé, aztán sodródtam tovább.

Szerencsére vannak a cégnél tapasztalt kormányosok is.

Sicu, a vízimentők főnöke még egyszer megpróbálta életre kelteni a motort, aztán Eriktől, a kiskörei kikötőmesterről kértünk egy cseremotort. Épp időben tértünk vissza a frontvonalra! A “kólások” - így neveztük őket magunk között - megszedték az első zsákokat és le akarták adni a terhüket a PETényire. A hajó mellé beálló kenuk legénysége nem sokban emlékeztetett az egy órával ezelőttiekre. Izzadt, fáradt, koszos csapat verődött az anyahajó köré. Nem csoda. A többség még sosem látott folyami hulladékhegyeket.

Szemtől szemben a szennyezéssel

Az első ilyen élmény mindig sokkol, és mindenki máshogy reagál. Van, akiből dől a szó - nem gondoltam volna, te jó ég! -, mások némán ülnek, tekintetükből még a napszemüvegen keresztül is süt a döbbenet. Erre való a PETényi. Ilyenkor átvesszük az első zsákokat, és a hulladékért cserébe pár biztató jó szót és forró kávét adunk. Ez mindig segít. A pihenő után a kenusok üres zsákokat vételeztek, és újult erővel fordultak az ártéri erdő felé.

Kis pihenés, aztán vissza a frontvonalra.

Sicu reggel óta nem mozdult a kormány mellől. Esélyem sem volt visszavenni, mert máris jöttek az újabb kenuk. Az egyik különösen pedánsan volt megrakva, elismerő tekintetemre a kenu kormányosa mosolyogva közölte:

a logisztikai részlegen dolgozunk

A PETényi raktere gyorsan telni kezdett. Ritkán van ilyen ostrom, a Felső-Tiszai PET Kupán is csak a szalkai kanyar környékén, vagy a verseny véghajrájában szoktak ilyen ütemben érkezni a zsákok. Egy idő után már a kávékat sem tudtam kiadni, Timi és Barbara - a cég kommunikációsai - vették át a baristák szerepét.

Folyamtisztítás rohamtempóban.

Pár óra múlva több mint egy tonna hulladék tornyosult a parton. Mellettük a fáradt, koszos és elégedett “kólások”.

Veterán petkalózokhoz méltó teljesítményt nyújtottak, ezt el kellett ismerni.

A levezető egytálétel és beszéd után szívesen átadtunk volna nekik valamit, oklevelet, bármit, de kifejezett kérés volt a cég részéről, hogy a zerowaste jegyében ne legyenek ilyen formaságok. Nem is voltak, a cég elment, bennem maradt egy kis hiányérzet, amit gyorsan eltörölt az egyik legvadabb vihar, amit valaha a Tisza-tónál láttunk. Másnap az önkéntesekkel szétválogattuk az összegyűjtött hulladékot. Ez a petkupa védjegye - a folyótisztítási akciók eredményét mi nem kidobjuk, hanem nagyrészt újrahasznosítjuk.

Önkéntes munkával válik újrafelhasználhatóvá a folyami hulladék.

Igaz, hogy ez sok erőt és időt felemészt, de másként, szerintünk legalábbis, az egésznek nincs értelme. Épp a kék kupakokkal teli zsákot vittem a darálóhoz, amikor eszembe jutott a díj, amit Skóciában láttam. A lehetőség, hogy mi is csináljunk valami hasonlót, egészen felvillanyozott. Ha már mi nem kaptunk ilyen pofás díjat, mi lenne, ha mi adnánk át egyet? Egyértelmű volt, hogy tiszai hulladékból kell kiindulni, lehetőleg abból, amit ez a csapat szedett.

Igen, leszedjük a kupakokat, és igen, színre is válogatjuk őket.

A kék kupak-darálék különösen alkalmas alapanyagnak látszott.

A petpalackokról leszedett, színreválogatott kupakok, darálás után.

Fogtam a darálékkal teli zsákot, és elvittem egy budafoki műanyag feldolgozóba. Szabó Sándor, a Recyclen vezetője egyike azoknak a vállalkozóknak, akik nem zavarnak el, ha folyami műanyag hulladékkal kopogtatunk náluk. Egy speciális géppel sűrű masszává olvasztotta a darálékot, aztán egy több tonnás hidraulikus préssel műanyag lemezzé préselte.

A kupakdarálékból olvasztott massza lepréselés előtt.

Megvolt tehát a díj alapanyaga, a folyami hulladékból préselt műanyag lemez. De hogy lehet ebből szép csepp formát kivágni, olyat, mint amit Skóciában láttam? Megpróbáltam kézifűrésszel, és nem sikerült. Az anyag sűrűbb és keményebb volt a fánál. Egy budaörsi vállalkozó sietett a segítségünkre, és egy erős lézersugárral kivágta a kívánt formát.

József és a lézer na és a műanyag lemez.

Annyira megtetszett neki, hogy megkérdezte, nem akarunk-e valamit belegravírozni? Miki, a petkupa egyik projektvezetője azonnal elővarázsolt egy grafikát, amit a kisebb teljesítményre állított lézersugár ráolvasztott a műanyag lemez felületére. Már csak valamilyen alapot kellett találni a díjhoz.

A felületet lézersugár gravírozta.

Tetszett a skót alaptípus, a szolid fakockával és a ráragasztott rézlemezzel, de úgy voltam vele, hogy nem kell pontos replikára törekedni, tegyünk bele igazi tiszai bukét. Így került alulra egy folyami uszadékfa. A Tisza faragta olyanra, amilyenre. Kicsit meglakkoztuk, aztán összeszereltük a darabkákat.

Skót alapötlet alapján, magyarosan, okosan, tiszaiasan.

Két hónappal és több másik céges csapatépítővel később megint jöttek a kólások, hogy tovább takarítsuk a folyót. Nem bírtuk ki a záróbeszédig. A folyami műanyag épp eleget várt, hogy ilyen csinos külsőt öltsön. Rögtön az elején átadtuk a díjat. És a csapat meghálálta. Még többet szedtek, mint előző alkalommal.

A díj, amit kapni sem rossz, de átadni még jobb.

Írta: Molnár Attila Dávid, PET Kupa társalapító és a PETényi kapitánya

Fotók: Náthon András - Fotóművek, Mészáros Péter, Molnár Vanda, Rosta Boglárka, Lévai Orsolya, Gyalai-Korpos Miklós

Ui.: A cikkben több díjról láthatók képek, ennek az a magyarázata, hogy nem bíztuk a dolgot a véletlenre, és több prototípust is készítettünk. A második kólás csapatépítőn a PETényi sokkal csinosabb volt és a motorja már nem berzenkedett, de hogy miért, az kiderül a folytatásból

Támogatóink

Innovációs és Technológiai Minisztérium