Most aztán drukkoljatok

Örömmel jelentem be, hogy mostantól egy új korszak kezdődik a Tiszai PET Kupa életében. Először egy kis visszaemlékezés. Az első PET Kupa bebizonyította, hogy amit kigondoltunk, az a gyakorlatban is lehetséges. A második PET Kupa megmutatta, hogy a lelkesedés a kezdeményezést átviszi minden akadályon. A harmadik PET Kupa pedig olyan lett, mint egy kamasz gyerek. Még mi, a szülei is döbbenten néztük rajta végig: tényleg ilyen hamar ilyen nagyra nőtt? Hát, tényleg. Ennek köszönhető, hogy a szervező munkát a főként filmkészítésre szakosodott Természetfilm.hu stábjától mostantól egy profi menedzser-csapat veszi át. Olyan csapat, akinek minden egyes tagja több PET Kupán bizonyította, hogy elkötelezett a Tisza ügye iránt. Mint a PET Kupa egyik ötletgazdája és alapítója, és több éven keresztül a főszervezője, nagyon büszke vagyok, hogy minden nehézség, botlás és hiba dacára eljutottunk idáig. Hadd mutassam be nektek ezt a csodálatos csapatot.

A fotó azon a stábülésen készült, amikor a 3. PET Kupa tapasztalatainak kiértékelése kialakult a 4. PET Kupa húzó csapata. A menedzsment tagjai, balról jobbra: Horányi Tibor (balra fent) – rádiós műsorvezető, kereskedelmi szakember, környezetvédelmi szakember, vízitúra vezető, a 2016-os PET Kupa főszervezője. Molnár Attila Dávid (balra lent) – PET Kupa alapító, leköszönő főszervező, a 4. PET Kupa programfelelőse. Kiss Ágnes (középen lent) – rendező, fotográfus, természetfilmes és programszervező, a 4. PET Kupa rendezvényszervezője és koordinátora. Hankó Gergely (a képtől jobbra) – szakíró, hulladékkezelési szakértő, projektmenedzser, a 4. PET Kupa évközi rendezvényeinek főszervezője, és a 4. PET Kupa hulladékkezelési felelőse. Dóra Szilvia (jobbra) – kommunikáció és pr menedzser, sajtófőnök és tanácsadó, a 4. PET Kupa társadalmi és céges kapcsolatokért felelős menedzsere.

Ez a lelkes csapat máris begyújtotta a rakétákat. Pár napja érkeztek vissza a Tiszáról, és szerzeményüket egy hét múlva a Millenárison fogják bemutatni. Drukkoljatok nekik, drukkoljatok a Tiszának! Köszönöm mindenkinek ezt az időszakot, örömmel adom át a stafétát, és biztos vagyok benne, hogy a Tiszát elcsúfító PET palack hegyek igazán rosszul járnak majd.

Szilvi, Ági, Hory, Geri – hajrá!!!!!

Bejegyezte: Molnár Attila Dávid
PET Kupa társ-ötletgazda, alapító, a Tengerimalac és a PETőfi 1 kapitánya, a 2. és 3. PET Kupa főszervezője

Ajánlott cikkek