M.V. PETÉNYI alias Szemétevő Szeméthajó

“Szemétevő Szeméthajó” bevetésen Az M.V. PETÉNYI alias a “Szemétevő Szeméthajó” bevetésen, 2017 júliusában. A fedélzeten tornyosuló, kb. 1 tonna hulladék néhány órával ezelőtt még a Tiszában volt.

Letöltés PDF formátumban

A bevezetés

Egyre több műanyag kerül a környezetbe. Dubrovnik közelében 2017 őszén válsághelyzetet hirdettek. Bali szigetén a turizmus szenved károkat a partra sodort, iszonyatos mennyiségű szemét miatt. De nem kell messzire menni: elég ha a Tiszára és a rajta érkező hulladékáradatokra gondolunk.

Egyre többen ébrednek rá, hogy a helyzet tarthatatlan. A világ megannyi pontján szerveződnek a hulladékmentesítő akciók, sokan vízre szállnak, hogy felvegyék a harcot. Ma már hulladékgyűjtő hajók szelik a Boston-i öböl, a Temze és a Szajna vizét. A PET Kalózok 2013 óta építenek hulladékgyűjtő hajókat - hulladékból. Ez tesz minket különlegessé: a környezetszennyezést csapatépítő erőként és nyersanyagként egyaránt hasznosítjuk. 2016-ban jött az ötlet: mi lenne, ha hulladékhajó építési tapasztalatainkat egy újfajta vízi jármű létrehozásához használnánk fel? Adománygyűjtést szerveztünk, önkénteseket és támogatókat kerestünk. Így épült meg az M.V. PETényi: a világ első, hulladékon lebegő hulladékgyűjtő hajója. A történet ezzel nem ért véget, mert a hajó azóta is épül. Megtanultuk, egy hajó sosincs kész: mindig karbantartásra, javításra, fejlesztésre szorul. Már már olyan, mint egy élőlény. Következzék a PETényi története, pontosabban annak leírása, hogy lett az elképzelésből valóság.

Az első terv Az első terv (By Botond, 2015)

A második bevezetés

Avagy tisztelgés támogatóink előtt. Régóta tartozunk nektek ezzel a beszámolóval. Minden PET Kalóznak, és sok olyan civilnek, akik annak idején úgy döntöttek, támogatják a hajó megépítését. Eleve jófejek vagytok, hiszen néztétek az adjukossze.hu oldalt, ahol sok támogatásra érdemes civil kezdeményezés közt lehet böngészni. Aztán kiválasztottátok a miénket (“Építsünk Szemétevő Szeméthajót!”). Végül türelmesen vártatok, hogy a pénzetek dolgozzon, hogy az adományotokból megvalósuljon ez a merész álom. Utána követtétek, mi történik velünk, sok kérdést tettek fel a Facebook-on. Ezek többségét ott megválaszoltuk, a többi kérdésre pedig ez a cikk biztosan választ ad. Reméljük, hogy a beszámolóból az is kiderül majd számotokra: támogatásotok minden egyes forintja a lehető legnagyobb gonddal lett felhasználva.

Köszönjük a támogatásotokat!

Tisztelgés Így tisztelgünk azok előtt, akik segítik a Tisza megtisztítását (balra: Mátyás Attila fedélzetmester és hajószakács, középen Varga Dávid co-tervező és másodkapitány)

Az elnevezés

A kampányunkat 2016-ban “Építsünk Szemétevő Szeméthajót!” névvel indítottuk. De honnan ered a szeméthajó kifejezés? Eredetileg egy petkalóznak se jutna eszébe, hogy szeméthajónak nevezzen egy PET hajót, főleg egy olyat nem, amit a saját két kezével épített. A petkalózok szemében a PET hajónál szebb nincs. Hogy megértsük, miért hívták a hajót először mégis Szemétevő Szeméthajónak, kanyarodjunk vissza 2014-be, amikor a PET Kupa az első közösségi adománygyűjtő kampányát indította el. Egy éve volt akkor az első PET Kupa, a pénzből kifutottunk, a hírünk még nem volt nagy, támogatók sehol. Nyár volt, és napnál is világosabb volt, hogyha nem lesz valami, nem lesz semmi. Más szóval a PET Kupa megszűnik azelőtt, hogy igazán elkezdődött volna. Eldöntöttük, hogy közösségi adománygyűjtéssel próbálkozunk a NIOK által üzemeltetett felületeken. A NIOK Alapítvány munkatársai nagyon komolyan veszik ezt a dolgot. Személyesen beszélnek mindenkivel, aki civilként magánszemélyek támogatására pályázik. Segítettek a kampány felépítésében, és a cím adásban is. Konkrétan Stahl Zsófia volt az, aki azt javasolta, hogy legyen valami ilyesmi címe a kampánynak, hogy Mire Jó a Szeméthajó? Ez nagyon elragadott minket, filmesként tudtunk, hogy a jó cím félsiker. A kezdeményezés túljutott a csecsemőkoron, és belépett a tipegő korszakba. Konkrétan 450000 forint jött össze. Ebből, és a rengeteg önkéntes munkájából valósult meg 2014-ben a 2. PET Kupa.

Az őskampány 2014-ben Az őskampány 2014-ben, ami átlendítette a PET kupát a mélyponton.

Ma már a 6. PET Kupára készülünk, de nem felejtjük el, mi mindent köszönhetünk a civil adományozóknak és a szeméthajó névnek. Ezért használtuk az elnevezést a 2016-os kampányban. A NIOK-nál ismét kedvesen fogadtak minket, bátorítottak, elindult a gyűjtés, és 2016-ban össze is jött a kitűzött pénzmennyiség: a 754.000 ropogós magyar forint. Mi történt ezután?

Először is, nevet kellett adnunk a hajónak. Sok agyalás után jött az ötlet, mi lenne ha a hajót a hazai halvilág első kutatója, több édesvízi halfaj leírója után neveznénk el? Így lett Petényi Salamon János után a szemétevő szeméthajó hivatalos neve PETÉNYI. Az ő emlékére nevezték el az egyik, Tiszában is előforduló édesvízi halfajunkat petényi márnának.

Petényi márna A gyönyörű petényi márna (forrás: Wikipédia, kép: Zsoldos Márton)

Az újratervezés

Kelet Kávézó, 2016. Az asztalnál Atti kapitány (a PET Kupa admiralitás egyik tagja, sokat tapasztalt PET kalóz, a hajó megálmodója), Botond építészmérnök (aki a szemétevő hajó első látványterveit készítette) és Dávid a VALYO-tól (aki mindezt segít majd átültetni a valóságba). Az okostelefon képernyőjén hulladékgyűjtő hajók jelennek meg a világ minden tájáról, na és persze a PET Kupán épült hajók. A PET Kupának óriási tapasztalata van PET hajók építésében - érvel Atti, közel 50-et csináltunk már. Ezeket szétszedtétek a verseny után ugye? - kérdez udvariasan Dávid. Igen, de voltak több évig üzemelő hajók is, például a hírhedt Tisza 2 (a verseny egyik alapítójának Palkó Istvánnak a hajója), vagy a Tisz(t)a PET (a naményi építésű kupagyőztes lapátkerekes) vagy a PET Kupa nagykövete, a Csak PET nevű pillepalack kajak, vagy utódja, a PalacKajak. Ezek évekig hirdették a PET kupa céljait, bejárták az országot, kiállításokon, TV műsorokban szerepeltek! - jön a kapitány válasza. De ezek a kivételek, ugye? - kérdi Dávid.

Igen. Ezek a kivételek. A PET Kalózok vízi járművei mégiscsak szeméthajók abban az értelemben, hogy közülük kevesen érik meg az idős kort. A PET hajók többsége a Kupa végén - a szabályzatnak megfelelően - az újrafeldolgozóban végzi. Ilyen értelemben ezek a vízi járművek tiszavirág-életű dolgok. Nem sokáig húzzák. Testük hamar szétválik fémre, műanyagra, papírra, üvegre. Nem meglepő ezek után, hogy a PET Kupa admiralitása elsőre valami "ilyesféle hajóban" gondolkozott, amikor szemétevő szeméthajóról volt szó. Ehhez kalkulálta az árakat, a megvalósítást, a kampányt. Attól kezdve azonban, hogy a gyűjtés lezárult, a dolgok komolyra fordultak. Ezért gondolta át újra Botond a terveket és ezért jelent meg a fedélzeten Dávid.

Terv Az elején még ez az egész csak papíron létezett. De tényleg.

Márpedig a tervező-team nem akart efemer vízi létesítményt. Komoly járművet akart. Olyat, ami nem hagyja cserben a PET Kalózokat se melegben, se hidegben. Ami minden évszakban jól bírja a gyűrődést. És ami bebizonyítja, hogy a pillepalackokon lebegő hajók érdemi munkára képesek. Hulladék anyagokból sebtiben összetákolt lélekvesztőről a tervezők hallani sem akartak. Egyetértettek azzal, hogy a PETÉNYI-nek Tiszából kiemelt pillepalackokon kell lebegnie, hogy minél több újrafelhasznált anyagot kell beleépíteni, és törekedni kell a megújuló energia alkalmazására, de a biztonságból nem engedtek. Atti kapitány nem érvelt tovább az olcsó PET hajós megoldások mellett. Be kellett látnia, hogy a műszaki szempontok létfontosságúak. Az Admiralitás meghajolt az észérvek előtt, és zöld utat adott a tervezőknek.

Első látványrajz Az újragondolt szerkezet, első látványrajz (by Dávid és Botond)

A szerkezet

A PETÉNYI-nek egyszerű szerkezet kell, ami lehetővé teszi a fedélzeten a könnyű mozgást, a felépítmények el- és áthelyezését, ami stabil, könnyen javítható, szükség esetén cserélhető. Botond és Dávid hamarosan előálltak egy moduláris szerkezet pontos tervével. Elképzelésük szerint a hajó kockákból állna össze, mint valami LEGO építmény. A kockák pontosan illeszkednek majd egymásba, hogy a szerkezetet később tetszőleges irányba lehessen tovább alakítani. A kockákat PET palackok töltik majd ki, ezek adják a hajó lebegő-képességét.

Atti kapitány egyetértett, és utasítást adott a kockák sorozatgyártására. Felelőssége teljes tudatában tette, hiszen többszáz kilométert csorgott már a Tiszán pillepalackokon: tudta, hogy mekkorát emelnek a pillepalackok. A kapitány ráadásul a hátán érezte a támogatók kíváncsi tekintetét, és eredményeket akart, minél hamarabb. A tervezők azonban megtagadták az admiralitás parancsát. Sorozatgyártás előtt prototípust kell készítenünk - mondták. Az érdekelte őket, hogy pontosan hogy lebeg egy ilyen kocka, mekkorát emel, hogy lehet őket egymáshoz rögzíteni, és még sok kérdést felvetettek, amikre már nem emlékszünk. Nem volt mit tenni, a tervezők dolgoztak tovább. A prototípust a VALYO műhelyben készítették el két kicsi kezükkel és egy böszme nagy hegesztőgéppel. Az úszáspróbára a Kopaszi-gátnál került sor egy hideg téli napon. Részletekbe most nem mennénk bele, a témában külön cikk született, ezen a helyen csak közöljük, hogy a kocka - szakszerű nevén fémkosár - annak ellenére, hogy vasból volt, lebegett (köszönhetően a belé gyömöszölt pillepalackoknak)!. Az emlékezetes eseményről álljon itt most egy videó, amin a két tervező boldog kisiskolásként vigyorog az imbolygó alkotmány hátán. Amúgy a mosolygás teljesen általános tünet, mindenki produkálja, amikor először száll pillepalackból álló vízi járműre.

Botond és Dávid az úszáspróba után friss lendületet kapott, és kidolgozta a modulok egymáshoz illesztésének pontos módját. Századmilliméter pontos műszaki rajzok készültek a fémszerkezetről. Ettől kezdve tudtuk, amit tudat alatt már régóta sejtettünk. Hogy az összegyűlt pénz magára a hajótestre sem elég. Megadásról szó sem lehetett, olyat PET kalóz nem csinál. Helyette elkezdtünk keresni valakit, aki a felének a harmadáért elvállalja a munkát. De létezik ebben a rohanó, profitorientált világban ilyen?

Terv Csubakka azt mondja, hogy fuvart keresnek az Alderaan rendszerbe. Ez most gyorsabb lesz, mint a Millenium Falcon… (by Dávid)

A gyártás

Ismét időugrás. Hopp a 2015-ös PET Kupa végére, a hajóbontás napjára, amikor a Tisza parton, flexelő, fűrészelő kalózok közt megjelent két mérnök öltönyben és névjegykártyával. TISZA ORTOFÉM KFT., SZOLNOK ez állt a kártyán, és mellé járt néhány egyedi fejlesztésű palackprés ajándékba. Bármire szükségetek van, csak szóljatok - mondták könnyelműen, és elmentek. Két évre rá szóltunk. Segítség kellene a szemétevő szeméthajó legyártásához. Egyből vállalták a megvalósítást - anyagárban! Elkezdődött a várva várt sorozatgyártás. A megrendelés nyolc különálló modulra és két orr-elemre szólt. Az Ortofém csapata nemcsak hogy legyártotta a darabokat, de le is szállította őket. A mérnökök saját kezűleg pakolták le őket a cég kisteherautójáról a VALYO műhely elé. Bármire szükségetek van, csak szóljatok - mondták ezután, és elmentek.

Modulok Megérkeztek a modulok. Alig hiszünk a szemünknek. (by ORTOFÉM)
Modulok A (zegyik) tervező és az ő agyszüleményei

A PET Kupa admiralitása azonnal parancsot adott az összeszerelésre és a vízrebocsátásra, de a PET kalózok - élükön a tervező-teammel - ezt elszabotálták. Előtte korrózióvédelemre van szükség, a festéket több rétegben, kézzel és festékszóróval kell felvinni - mondták. Megkezdték az önkéntestoborzást. A PET Kupának tekintélyes önkéntestábora van, akik a Tisza mentén bármikor bevethetőek, esőben-sárban hajlandóak küzdeni a szennyezés ellen. A budapesti műhelyben való festés azonban már nem váltott ki belőlük akkora lelkesedést. Az emailekre nem jöttek válaszok. A toborzás kudarcba fulladt, a tervezők és az admiralitás magára maradt.

Ebben a helyzetben csak néhány oszlopos tagra lehetett számítani, név szerint, aki mégis eljött:
Márványtábla kezd -

  • Kornél, tavalyi önkéntes, idén már főállású operatőr-vágó, aki nem riad vissza a kétkezi munkától
  • Viki, PET titkár és újságíró, a zöld témák szakértője, akinek nem derogált álarcot húzni és drótkefét venni a kezébe
  • Na persze a tervezők, és az admiralitás tagjai valamint azok gyerekei, beleértve például Andrást, aki két Minecraft session között nyomott egy kis melót

- márványtábla vége.

Kicsi, de annál keményebb mag. Drótkefével súroltak, zsírtalanítottak, aztán festettek.

Az egyik legifjabb PET Kalóz Az egyik legifjabb PET Kalóz, András éppen dörzskefél.
Önkénteseink betartatják a munkavédelmi előírásokat Önkénteseink betartatják a munkavédelmi előírásokat
Kornél, fő PET hős A felületkezelés után a modulok teljesen másként festettek. Különösen az orrmodul lett nagyon cool. Rövid etapokban, több napos megszakításokkal, heteken át tartott a munka. Képen Kornél, fő PET hős.
Éljen soká Botond, éljen a hajó! Az építészmérnök Botondot a műhelyben, festés közben érte a születésnapja, amit szerettei (anyukája, nővére, bátyja, unokaöccse és unokahúgai) a VALYO műhelyben ünnepeltek meg. Éljen soká Botond, éljen a hajó!

Az engedélyeztetés

Mi az, ami elválasztja a Huckleberry Finn-féle “építsünk hajót és vágjunk neki a nagy víznek” álmokat a valóságtól? Sok ilyen akadály van, de ezek közt talán a legfontosabb a biztonság. Erre ügyelnek a vízirendőrök és a vízimentők, amikor egy túlságosan nagy, kezdetleges, esetleg konkrétan életveszélyes vízijárművet - vagy ahogy a magyar nyelv gyönyörűen körülírja - “lélekvesztőt” leparancsolnak a vízről. A PET Kupa évek óta szorosan együttműködik a hatóságokkal és minden verseny előtt gondosan begyűjti a tervrajzokat a csapatoktól. A tervek ezután egy hivatásos hajózási szakértőhöz kerülnek, aki szigorú szempontok alapján felülbírál minden egyes rajzot. Rendelkezik a fix kikötési pontok létesítéséről, elrendeli a minimális horgonyméretet, a kikötőkötél hosszát, az életmentő felszerelések listáját. A legtöbb hajó tervein a hosszú téli hónapokban rengeteget dolgoztak, ezek többnyire simán átmennek a szakértő kezei között, de volt már arra is példa, hogy a stabilitás érdekében plusz szerkezeti elemek beépítésére kötelezték a tervezőt. Javaslatait a hajózási szakértő ezután közvetlenül a hajózási hatósághoz juttatja el, ami rendszerint csak úgy adja ki a hajózási engedélyt, hogyha eleget tesznek a hajóépítők a hajózási szakértő javaslatainak.

Az eljárás eredménye egy mutatós, sok pecséttel és aláírással ellátott papír - fontos ugyan, de a Tiszán egy viharban nem sok hasznát venni. A maximális vízi biztonság érdekében ezért a PET Kupa admiralitás mindig a vízimentőkhöz fordul. Sicu, a vízimentő a Sonár Egyesület vezetője, csapata már évek óra vigyáz ránk. Ő az, aki rábólint a legújabb útvonaltervre, és ő az, aki a terveket ezután bemutatja a vízirendőrségen. A vízirendőröket ugyanúgy zavarja a Tiszát elborító hulladék-áradat mint minket, ezért eddig mindig zöld utat adtak a kérelmünknek. Így történt ez a PETÉNYI esetében is. Ettől kezdve hivatalos papírjaink voltak arról, hogy vízre szállhatunk! De lássuk csak, mivel.

A felépítmény

A hatóságokkal való egyeztetés közben folyt a kétkezi munka, és végre valahára a gyönyörű, frissen festett szerkezet ott állt a VALYO műhelyében. Csillogott, villogott. Csak arra várt, hogy végre vízre tegyék. De volt három aprócska probléma.

  1. A hajó gyomrából hiányoztak a pillepalackok, nem volt összeszerelve, nem volt hajtóműve és nem volt még fedélzete.
  2. A VALYO műhely a Felső-Tiszától körülbelül 230 kilométerre fekszik.
  3. A pénzből kifutottunk.

Na jó, ez nem három probléma, hanem ha jól megnézzük, igazándiból öt. És még vagy húsz volt ezen kívül, amiről itt nem írunk, ezek egy része nem volt ennyire vicces, más részét meg jótékonyan elpalástolta a feledés. A lényeg, hogy a PETÉNYI-terv még nem volt ilyen közel a megfenekléshez azóta, hogy az ötlet kipattant a PET Kalózok fejéből. Az admiralitás érzékelte a problémát, tudatosult benne, hogy a probléma hozzá tartozik, és azt tette, amit hajósoknak MAYDAY helyzetben tennie kell: megadta pozícióját, és eszeveszett segélykérő üzeneteket kezdett sugározni az éterben. A vészjeleket több helyen fogták, és a segítség szinte azonnal, több irányból, egyszerre indult útnak. A Siemens úgy döntött, hogy külön pénzadománnyal segíti a hajó megépítését.

A NÉBIH legyártotta, lefestette és leszállította a fedélzet korlátrendszerét, rudakkal, fülekkel, idomokkal egyetemben. Emellett több magánszemély és magát megnevezni nem kívánó cég különféle szerkezeti elemekkel - használt faanyaggal, deszkákkal segítette a fedélzet befejezését. A szolnoki BI-KA Logisztika Kft. elvállalta a hajó leszállítását a Tiszára. A Tisza Ortofém pedig újra felajánlotta a segítségét, de ezúttal nemet mondtunk. Mindennek van határa.

A szállítás

2017 június vége. A szolnoki BI-KA Logisztika jóvoltából egy nyerges kamion állt be a VALYO elé. Máig nem érti senki, hogy a kamionos hogy bírt betolatni azzal a hatalmas járművel a műhely előtti, szűk szervízútra. A PETÉNYI számára ennél kisebb teherautó is elég lett volna, de a BI-KA úgy döntött, extra raktérrel támogatja az 5. PET Kupa megvalósítását. Így kerültek a raktérbe a Magyar Kajak Kenu Szövetség által felajánlott kenuk, a Schneider-Electric által adományozott fa elemek, a Bookline által felajánlott könyvszállítmányok a Felső-Tisza mentén élő gyerekek számára, és sok más felszerelés. Az önkéntesek órákon keresztül pakoltak, a PETÉNYIhez felkerültek a modulok, a szépen festett orr-elemek, a korlátrudak, a faanyag. Délután három tájban a kamionos beindította a motort és a PETÉNYI hamarosan útnak indult a Tisza felé. Célállomás: az 5. PET Kupa hajóépítésének színtere, Dombrád, Tiszapart. Az eseményről blogbejegyzés is készült azon melegében, azok számára, akik olvasnak blogot.

Szállítás És nem vert le egy tükröt sem! (by BI-KA Logisztika)
Lepakolás A lepakk jedi-k. Geri, örökös PET Prof és Zoli PETting mester

A meghajtás

A kamion már javában úton volt a Felső-Tisza felé, amikor az admiralitás rádión (na jó, mobilon, de az is rádió) kapcsolatot létesített Balogh Tamással, a TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesületének elnökével. A kérdés az volt, hogy áldását adja-e a PETÉNYI névre, és hogy a hajós hagyományoknak megfelel-e az elnevezés. Az attól függ - mondta Tamás - hogy milyen a meghajtása. Milyen a meghajtása?! Egyelőre még nincs eldöntve - hangzott az őszinte válasz. Ha eldőlt, hívjatok fel - rádióforgalmazás vége, vissza a 16-os csatornára.

Hát persze, tudhattuk volna. A hajó teljes neve árulkodik arról, hogy kereskedelmi- vagy hadihajóról van szó, a meghajtását gőz- vagy egyéb gép adja, esetleg vitorlás. A PETÉNYI jó kiindulópont tehát, de még nem a teljes név. A meghajtást az eredeti tervek szerint megújuló energia kellett volna, hogy adja. Az elmúlt hónapokban több elektromos csónakmotort forgalmazó céget és ilyen motort használó embert (főleg horgászokat) kerestünk meg, és kiderült: a forgalomban lévő, könnyen elérhető motorok teljesítménye nem elegendő a PETÉNYI megmozdításához. A Tisza folyó sodra olyan erős, hogyha azon manőverezni akarunk egy több tonnás vízi járművet, akkor tegyünk le a horgászladikokra tervezett erőforrásokról. Ha mindenáron elektromos motort akarunk - mondták a szakértők-, akkor a Torqeedo rendszerű motor jöhet csak szóba. Megnéztük, sokezer euró, nem beszélve az akku rendszerről. Mint a fentiekben kimerítően számot adtunk róla, a hajó szerkezet összeállítása felemésztette forrásainkat, a fennmaradó rész már mind felajánlásokból és önkéntes munkából készült. Nem maradt hát más, mint a benzinmotor, legalábbis kezdésnek. De ki ad nekünk motort, főleg ilyen gyorsan?

Elsőként a Magyar Kajak Kenu Szövetség került szóba. A szövetség régi pártfogóink, az 5. PET Kupát is több száz mentőmellénnyel, evezőkkel és kenukkal támogatták. Az ötödik PET Kupa azonban éppen fontos nyári kajak-kenu versenyek idejére esett, ezért hosszas egyeztetések után feladták: motort nem tudtak nélkülözni. Itt tartottunk a hajózástörténeti egyesület elnökével folytatott beszélgetés idején. És ekkor jött a mentő ötlet. Gabi a Vízügy-től. Pontosan és hivatalosan: Molnár Gábor, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnöke. A vízügyesek kezdettől fogva teljes vállszélességgel támogatják a PET Kupát. Ők már a kezdeményezés előtt is küzdöttek a szennyezéssel, több alkalommal teljes mederelzárást valósítottak meg, és sok tonna hulladéktól mentesítették a Tiszát, de a problémával ők sem bírtak egyedül. Az előző években mindig saját hajójukkal kísértek minket, Keszeg Sanyi és a többiek sok szorult helyzetből segítették ki a PET Kalózokat. És most itt volt az újabb alkalom, hogy segítsenek. Tudunk adni egy 10 lovas motort - mondta Gábor - odavisszük nektek. Vége, ennyi. Ettől kezdve lett a PETÉNYI-nek szíve (elvégre a meghajtás a vízi jármű szíve-lelke) és lett hivatalos neve: M.V. PETÉNYI, vagyis Motor Vessel Petényi, utalva a robbanómotoros meghajtásra. Megkérdeztük, ha egyszer sikerül megvalósítani a napelemes-elektromotoros rendszert, akkor is maradhat ez a név. Jó kis név. És épp időben.

A hajó szíve Ez bizony itt a hajó szíve! (by FETIVIZIG)

A töltet

2017 június 28-án az M.V. PETÉNYI - a hatósági engedélyekkel egyetemben - teljes szerkezetével, fedélzettel együtt megérkezett a Tisza partjára, Dombrádra. A Tiszánál Geri, a PET Kupa professzora és Zoli, a PET Kupa gondnoka fogadta a szállítmányt. Egyáltalán nem estek kétségbe a hatalmas cucc láttán, mert a hőség miatt előtte gondoskodniuk kellett megfelelő mennyiségű védőital elfogyasztásáról. A kábé 10 tonnát két korty közt pakolták le. Illetve pakolták volna volna-, de nem sikerült nekik. A védőital elpárolgott, kész, ennyi, mélypont. Ekkor mindenki beszállt, a kamionostól a fürdőzőkig tényleg mindenki, és így sikerült sötétedésig végezni. A PETÉNYI építőelemei így érkeztek meg végül a Tisza partra.

Végre, örülhettünk!

Kábé eddig. A hajóépítésnél nincs idő sokáig örvendezni részeredmények felett, mert alig vagyunk túl az egyik dolgon, máris itt a következő kihívás. Jelen esetben az, hogy palackokat kell szerezni a hajótestbe. És ezen a ponton jelenik meg történetünkben a projekt egyik legfőbb támogatója, egy príma kis település a Felső-Tisza könyökében. Zsurk, és annak rendkívüli polgármestere, Ágnes. Hogy a PETÉNYI-ből Ágnes asszony nélkül nem lett volna semmi, az egészen bizonyos. Ő és a falubéliek voltak azok, akik kezdettől fogva támogatták a tervünket, és amikor cselekvésre került a sor, nem riadtak vissza. 2016-ban saját traktorjaikkal szállították el a 4. PET Flotta bontásából származó palackokat. Itt nem pár palackot kell elképzelni, hanem 16 hajó elbontásából származó, tekintélyes palackmennyiséget, jópár köbmétert, amit Botond az építészmérnök sajátkezűleg válogatott ki. Zsurkon gondoskodtak a palackok téli tárolásáról, 2017 nyarán pedig saját járművekkel, saját erőből szállították át a “töltetet” Dombrádra, a PETÉNYI építésének színterére. Ezeknek a palackoknak a fontosságát nem lehet eléggé kihangsúlyozni. Hogy ezen a helyzeten némiképp javítsunk, és elég nyomatékot adjunk a kérdésnek, a biztonság kedvéért nyitunk egy új bekezdést. Így ni.

A töltet Ezeket az újrafelhasznált palackokat most megint anyagukban újrafelhasználjuk (by ZSURK 4EVER)

Tehát a palackok, és fontosságuk. Mondjuk ki, nélkülük az egész PETÉNYI egy szempillantás alatt elsüllyedne. Slussz passz, az egész hajó, kész, kivétel nélkül minden alkatrészével egyetemben a Tisza mélyén végezné. És a prózai okok után jöjjön egy kis líra. A palackok adják hajónk létjogosultságát. Nélkülük a PETÉNYI nem létezne, a nagyközönség éppen azért adakozott az építésére, hogy hulladékból készült hulladékhajó vegye fel végre a harcot a szennyezéssel. Ráadásul ezek nem afféle közönséges pillepalackok voltak, ezeknek egytől egyig történetük volt, már azelőtt, hogy beépítettük volna őket a hajóba. Többségük a 2015-ben a Zsurkon, Cigándon és Vásárosnaményben végrehajtott “Add Kölcsön a Pillepalackod!” kampányból származott. A települések hónapokkal a Kupa előtt kezdték gyűjteni őket, azzal a kimondott szándékkal, hogy PET hajók legyenek belőlük, amelyek megtisztítják szeretett folyójukat. Kisebb részüket a PET Kalózok a 2016-ben végrehajtott előszedéseken gyűjtötték össze az ártérből és a folyó vizéből.

Az így összegyűlt palackokat ezután egyenként “felfújták”. A palackfújás régi technika, gyakorlatilag egyidős a PET Kupa történetével, a lényege, hogy valamilyen eljárással megnöveljük a nyomást a pillepalackok belsejében, így adva az üres palacknak szilárdságot, tartást. A zsurkiak által tárolt és leszállított palackok mindegyikét a MESSER Hungarogáz Kft. adományával, apró szárazjég szemcsék segítségével fújták feszesre, még 2016-ban. Az így újra keménnyé varázsolt pillepalackokból ezután hajókat építettek, és végighajózták rajtuk a 4. PET Kupa teljes távját. Ilyen értelemben tehát ezek a palackok a PETÉNYIbe való beépülésük előtt már kétszer jó szolgálatot tettek - először italt tároltak bennük, utána hajó lett belőlük. 2017-ben pedig eljött az ideje, hogy az újrahasznosított palackok újfent újrahasznosuljanak. Kezdetét vette hát a hajótömés, és két napig meg sem állt. Közben rábukkantunk néhány igazi gyöngyszemre. Cirill betűs palackokra, amelyek az átlagnál is többet sodródtak, mielőtt megtalálták volna végső szolgálati helyüket a PETÉNYI hombárjában.

Ez honnan jött? Ez honnan jött? Geri a PET Prof az irodájában.
Na és ez? Na és ez? Dávid co-designer a kivitelezést vezeti

Geri, a PET Prof és Zoli, a fő PET gondnok mellett Dávid a VALYO-tól a munkának ezt a fázisát szigorúan felügyelte. Neki tudható be, hogy a hajóépítész akusztikai élményrészét sikerült új szintre emelni. Dávid és a perfekcionizmus kábé úgy jár együtt, mint Dávid és a narancssárga kukásnadrág. Ő az, aki nem hajlandó megtömöttnek nyilvánítani egy modult addig, amíg az tényleg nincs megtömve feszesre. Módszer. Tömd tele a modult, utána próbáld valahol bepréselni a palackok közé az ujjadat . Ha sikerül, próbálj benyomni egy palackot. Ha kézi erővel nem megy, akkor jön a kalapács, és ez az, ahol jön a muzikális élmény. Mint a Ben Hurban az evezős gályán, ahol a raboknak dobbal adták az ütemet. Itt fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet, hogy itt senkit sem kényszerítünk, ezt a munkát önkéntes gályarabok végezték

A vízretétel

A modulok feltöltése után a PETÉNYI darabjai búcsút mondtak a szárazföldnek. A duplatestű hajó két része minimális merüléssel feküdt fel a vízre, úgy lebegett, mint egy tavirózsa (elnézést a szubjektív hasonlatért de itt nagyon elérzékenyültünk). Ettől kezdve akár egy ember is elég volt hozzá, hogy megmozdítsa a PETÉNYI darabjait. Így állt egymás mellé a két hajótest, mi pedig lassan elkezdtünk hinni a saját szemünknek. Az összeszerelésben innentől kezdve segített két friss önkéntes, Gyuri önkéntes, Zsuzsi önkéntes és Péter önkéntes. Kezdett nagyon olybá tűnni, hogy mégis lesz hajónk.

Vízretétel előtt Mielőtt vízretennénk, összepróbáltuk. Bal, jobb. Dávid, co-designer és VALYO kivitelező.
Vízretétel Itt már megérkezett a Tiszára Botond, co-designer

Időközben megérkeztek Dombrádra az 5. PET Kupa csapatai, hamarosan az egész strand a kopácsolástól, fúrógéptől, csavarbehajtótól volt hangos. A kakofóniába időnként egy-egy palack szelíd robbanása is belévegyült, lévén az Aztakeservit csapat környékén rendszeresen elvétették a szárazjégadagot. A PETÉNYI fedélzetét már Botond, az építészmérnök, és Ildi, a tanárnő segítségével szereltük fel. Botond ezen kívül segített a fartükör kiméricskélésében és felszerelésében. Ez egy nagyon kényes pontja a hajónak, ez az a felület, ahol a motor átadja a 10 lónak megfelelő húzó- avagy toló-erőt a több tonnás hajótestnek. A fiúk itt nem kicsi csavarokat használtak.

Névtábla Ildi (co-designer) valamelyik ládában talált egy szerszámot, aminek biztos van valami profi neve de mi azt nem tudjuk, a lényeg hogy olyan forrasztópáka-féle, amivel feliratokat, betűket lehet égetni a fába.
Névtábla elhelyezés Ildi, a tanárnő nem kis idő ráfordítással készítette el a hajó névtábláját, amit a hajó első próbaútja előtt helyeztünk el a PETÉNYI orrán.

Ildi keze munkáját dicséri ezen kívül körülbelül 200 darab, hullámot formáló lábtörlő-darabka, amit a hajó közepén létrehozott, emelt szintű fedélzet és raktérfedél tetejére ragasztottak fel a kivitelezők, a komfortszint növelése végett. Az esztétikai csúcsot két selyemlobogó hozta, amit Dombrádon varrt ki nekünk Éva, Timi, a rangidős PET Kupa önkéntes aranyszívű anyukája. A petenyihajonaplo.blogspot.com tanúsága szerint a zászlók július 2-án készültek el, a fartükör egy nappal később. Ettől kezdve semmi akadálya nem volt a kifutásnak.

PET Kupa zászló A zászlóátadás ünnepélyes pillanata (by Éva és Timi)

A próbaút

Régi PET Kalóz mondás szerint “nem tudod milyen pillepalackokon hajózni, amíg ki nem próbáltad”. Ezzel a PET Kalózok arra próbálnak utalni, hogy nem tudhatja senki, milyen érzés pethajón utazni addig, amíg ki nem próbálta.

Az első kör Az első kör kint a nyílt vízen (at Dombrád, Tiszapart)
Az első kör A próbaúton csatlakozott hozzánk a következő generáció (Ete és Gréti rulez)

Nademost tényleg, nehéz körülírni az érzést, amikor annyi szerelés, cipelés, szervezés, építkezés után elindul egy hajó. Talán a kedves olvasó rendelje meg a bookline-on Fa Nándor könyvét, ő pontosabban meg tudja ezt fogalmazni, itt és ehelyütt csak annyit, hogy eszméletlen jó. A 10 lovas Mariner átérezte a helyzet ünnepélyességét és pöccre beröffent, a diadalkör leírása után felvettük a parton véletlenül és méltatlanul ottfelejtett csapattagokat és tettünk velük egy második kört. A PETÉNYI úszott! Mit úszott, lebegett! Hasította a vizet! Mintha azt mondta volna: még még még, folyamkilométert kérek még!!!

A küldetés

Az elkövetkező napok során az M.V. PETÉNYI vízreszállt, és az 5. PET Flotta hűséges és megbízható kísérőhajójaként bizonyított az alábbi szerepkörökben:

Petényi orrháló Az orrháló gyorsan megtelik, mert a PET Kalózok keményen dolgoznak.

Hulladékgyűjtő hulladékhajó. A PETÉNYI fedélzetére már az első nap több mint 1 tonna műanyag palackot és más hulladékot pakoltak fel a PET Kupa résztvevői. A kalózok az ártérben gyűjtötték a zsákmányt, és kenukon, zsákokba csomagolva adták le az “anyahajónak”. A PETÉNYI jól bírta a terhelést, és nap végén önkéntesek segítségével történt meg a kirakodás. A hajó kapacitása magukat az építőket is megdöbbentette. Előfordult, hogy technikai okok miatt meghiúsult a lerakodás, és a PETÉNYI másnap ennek ellenére tovább fogadta a szállítmányokat, biztonságosan juttatva el a környezetszennyező anyagot a célállomásra.

Könyvtárhajó. A Bookline jóvoltából a PETÉNYI több doboznyi értékes könyv-adományt szállított a fedélzetén. Ehelyütt beismerjük, hogy a dobozokat már az első folyami napon felnyitottuk, és a fedélzeten kisebb nagyobb olvasókörök alakultak spontán.

könyveket három településen, előre egyeztetett helyen és időpontban adtuk át a helybélieknek. Volt, hogy a gyerekek maguk jöttek a könyvekért, másutt az önkormányzat vagy az iskola képviselője vette át az adományokat.

Az első kör A próbaúton csatlakozott hozzánk a következő generáció (Ete és Gréti rulez)

Kávézóhajó. A PETÉNYI minden alkalommal úgy futott ki a nyílt vízre, hogy több tucat csészére elegendő forró víz, hetekre elegendő tiszta édesvíz, kimeríthetetlen tej-, tejpor- és instant kávépor volt rajta készleten. Az egy hetes hajós verseny alatt a PETÉNYI több száz csésze kávét adott ki az elpilledt kalózoknak, akik nemcsak azért fordultak hozzánk, mert a környéken ez volt messze a legjobb kávézó, hanem azért is, mert itt a csipanyitogató koffein-adag mellé mindig járt egy-két bátorító szó. A legemlékezetesebb szervírozás az Aztakeservit legénységének lett eszközölve, akik bögréik átadogatása helyett egy nagy fémtálat adtak át azzal, hogy menjen bele annyi kávé, amennyi belefér. Miközben a barista a kávéfőzéssel volt elfoglalva (elkeverte a neszkáfét a vízzel és a krémporral) az Aztakeservit hajója elsodródott a PETÉNYItől. Nem baj, lökjétek át - jött az instrukció a tetkós rangidős kalózoktól, és a parancs szerint a Tiszán illegve billegve útnak indult a fémtál, tele kávéval. Át is ért, a fizika törvényei szerint.

Kávékészítés Kemény meló, de valakinek ezt is meg kell csinálni.

Sajtó-páholy-hajó. A PETÉNYI bázisként szolgált a PET Kupa történetét kezdettől fogva megörökítő fotós-filmes párosnak. Csaba, a fotós kezdetektől velünk van, Balu, a filmes szintúgy. A felszereléseik biztos és száraz helyet találtak a fedélzeten, arról nem beszélve, hogy a PETÉNYI-n a nap 24 órájában 220V-os áram és Wi-fi segítette a munkát. A PETÉNYI fedélzetén több újságíró is tiszteletét tette. Közülük a leghosszabb időt Búsúr, a PLAYBOY főszerkesztője töltötte velünk, aki 3 napon keresztül figyelt és jegyzetelt. Tanúja volt, amikor mellénk állt egy motoros, hogy hozzájáruljon az üzemanyag költségeinkhez, és fürgén jegyzetelt akkor is, amikor lecsapott ránk az 5. PET Kupa legnagyobb vihara. A médiamunkások közt volt még több filmes stáb, köztük a Euronews újságírói, és egy alkalommal még a természetfilm.hu dokumentumfilm vágója is itt próbált meg vágni, igaz, ez a manőver kevéssé sikerült, mindenesetre van róla légifelvétel.

Kutya és gyerek - a PET Kupa sikerének kulcsai. Kutya és gyerek - a PET Kupa sikerének kulcsai.
Ritka pillanat - a másodkapitány pihen. Ritka pillanat - a másodkapitány pihen.
M.V. Petényi a levegőből (2017)
Jól bírja a szerkezet a terhelést, a tervezők és kivitelezők príma munkát végeztek. Jól bírja a szerkezet a terhelést, a tervezők és kivitelezők príma munkát végeztek.

Mentőhajó. Gyorsan leszögezzük, hogy a minősített mentőhajókat a Felső-Tiszavidéki Búvár és Mentő Közhasznú Egyesület biztosította számunkra, de volt példa rá, amikor a PETÉNYI-nek is vontatnia kellett. Megcsinálta ezt is, derekasan, igaz, ilyenkor hangosabban berregett és többet nyakalt.

Dokkolás és a téli álom

Az 5. PET Kupa a Feketeszakáll Kalandpark és Strand mellett ért véget. A PETÉNYI rekordmennyiségű hulladékkal a fedélzetén futott be, a lerakodás közel 100 fős élőlánccal is hosszú ideig tartott.

A PET Kupa átadási ünnepség után felvetődött a kérdés: a következő bevetésig vajon hol kaphat horgonyhelyet a kalózok sokat bizonyított anyahajója, a méltán majdnem világhírű M.V. PETÉNYI? A mentőangyal Tamás személyében érkezett, aki a Kalandpark vezetője, és a Tiszavasvári Bölcs Baglyok Szögi Lajos Alapítvány kuratóriumának tagja. Tamás késlekedés nélkül felajánlotta segítségét. Gondoskodott a PET Kupa felszereléseinek elhelyezéséről, és kikötési lehetőséget kínált fel a PETÉNYI-nek a Kalandpark saját mólójánál. A hajó - egy időre itt megpihenhet.

Az M.V. PETÉNYI a kikötőben Az M.V. PETÉNYI a kikötőben

A köszönetnyilvánítás

A PET Kupa alapítói és szervezői nevében szeretnénk őszinte köszönetünket kifejezni azoknak a magányszemélyeknek, szervezeteknek, cégeknek, akik támogatásukkal elősegítették a PETÉNYI létrejöttét. Biztosak vagyunk benne, hogy 2018-ban még több pillepalackot csípünk nyakon.
Tartsatok velünk akkor is!

A PETÉNYI iránt érdeklődők számára ajánljuk még a hajónapló blogot.
És a napi élő bejelentkezéseket lásd a PET Kupa Facebook oldalán. írta: Molnár Attila Dávid

A szerző az M.V. PETÉNYI kapitányaként A szerző az M.V. PETÉNYI kapitányaként

Támogatóink

Innovációs és Technológiai Minisztérium