PET mesterek

A PET Kupa igazi hajós kezdeményezés, vízi emberek hozták létre és tartják életben, nem csoda hát, hogy kialakult a maga “kikötői” nyelvezete. A PET palack áradattal küzdő hajósok magukat PET Kalózoknak nevezik. PET Kalóz az, aki résztvett már legalább egy hulladékhegy megtámadásában, és segédkezett legalább egy PET hajó megépítésében és vízrebocsátásában. Több, egy időben épült és együtt küzdő PET hajót PET Flottának nevezünk. A PET Kalózok minden évben megválasztanak egy PET Mestert, aki felügyel rá, hogy a PET hajók vetélkedése sportszerű legyen és a PET Kupa teljes ideje alatt tartja a csapatokban a lelket. A PET Mester személye évről évre változik, a PET Kalauz azonban az első PET Kupa óta ugyanaz a személy. Mindezt tetézi a PET Kupa védnöki tisztsége. Következzenek hát a PET Kupa játékvezetői, házigazdái és műsorvezetői: a PET Mesterek, na és persze közeli kollégáik, a PET Kalauz és a PET Kupa védnöke.

Gyenes Károly

A PET Kupa örökös kalauza és a 2016-os PET Kupa mestere

GYENES KÁROLY (természetfilmes, főszerkesztő, műsorvezető, rendező) – a Magyar Televízió Natura Szerkesztőségének egykori vezetője, Rockenbauer Pál barátja és alkotótársa, a Szép Szőke Szerelmünk, a Tisza című televíziós sorozat szerzője úgy ismeri a folyót, akár a tenyerét. Mégis úgy tiszteli, mintha minden alkalommal először hajózna rajta. Ennek az alázatnak köszönhető, hogy elnyerte a helybéli emberek szeretetét, és hogy a PET Kalózok közt immár évek óta megkérdőjelezhetetlen tekintélynek örvend.

Varga Livius

A 2013-as, első PET Kupa mestere

VARGA LIVIUS (zenész, pszichológus, természetvédő, műsorvezető) – a Quimby és a Kutya Vacsorája formációk tagja, aki 2013-ban első PET Mesterként útjára indította a Tiszai PET Kupát. Odafigyelése, türelme, szeretete nagyon magasra helyezte a mércét. Livius elhivatottságát mi sem jelzi jobban, hogy azóta is a PET Kupák rendszeres vendége, és 2016-ban saját PET hajót épített és indított, vagyis küzd a tisztább Tiszáért.

Méder Áron

A 2014-es, második PET Kupa mestere

MÉDER ÁRON (földkerülő szólóvitorlázó, vitorlás-oktató, versenyző, környezetvédő) – a Békét és Szelet! című könyv szerzője, aki 2014-ben átvette Liviustól a PET Mesteri címet. Áron teljesen egyedül, egy aprócska vitorlással hajózta körül a Földet, amivel bebizonyította: a vitorlázás, tágabb értelemben pedig a hajózás, mindenkié. Ebbe a gondolkodásmódba tökéletesen beleillett a hulladékból készült hajó, aminek hajós körökben történő elfogadásában nagyon sokat segített, hogy egy “vén tengeri medve” is mellé állt.

ZSÍROS LÁSZLÓ RÓBERT

A 2015-ös, harmadik PET Kupa mestere

ZSÍROS LÁSZLÓ RÓBERT (kutató, ismeretterjesztő, műsorvezető, science-blogger) – a Szertár és több más nagysikerű internetes blog gazdája és arca 2015-ben vette át a PET Mesteri címet. Nevéhez fűződik a PETÁK bevezetése, ami a PET Kupa addig érvényben lévő fizetőeszközének, a Kupa(K)-nak egy nagyobb értékű címlete. Laci nemcsak a tudományos megközelítést hozta be a PET Kupába, de példásan boldogult a minden eddiginél nagyobb, 16 hajót számláló flottával is.

VERECKEI ÁKOS

A harmadik PET Kupa védnöke

VERECKEI ÁKOS (olimpiai atléta, kétszeres olimpiai bajnok kajakozó) – aki nem felkérésre, hanem önként lett a PET Kupa első védnöke. Ákos már évek óta figyelemmel kísérte a PET Kupát, majd amikor elérkezettnek látta az időt, csatlakozott a kezdeményezéshez. A Kajak Kenu Szövetség támogatásával Ákos felállította a PET hajózás történetének első hivatalos gyorsasági rekordját, és a harmadik PET Kupán olyan elszántsággal vetette bele magát a szennyezés elleni küzdelembe, amivel minden PET Kalóz tiszteletét kivívta.

Támogatóink

Innovációs és Technológiai Minisztérium