A Szemétevő Szeméthajó legendája, 1. rész

A SZEMÉTEVŐ SZEMÉTHAJÓ LEGENDÁJA, 1. RÉSZ

A szikra, a tervek és az újabb tervek, no és a merüléspróba

2016 december elején furcsa társaság botladozott a Kopaszi gát mellett a Duna felé. Három pacák, egyikük messziről rikító kukásnadrágban, kesztyűben, nagyokat fújtatva a vállán egy nehéz vasszerkezetet cipelt. A kockaszerű alkotmány közepét pillepalackok töltötték ki – nem az a szokványos kocogó társaság volt, annyi szent. A biztonsági őr meg is állította őket, de miután kiderült, hogy csak egy pár perces merüléspróbáról van szó, átengedte őket a sorompón. Így kerül sor – hosszú hónapokon át tartó tervezgetések, adománygyűjtések és újratervezgetések után – a Szemétevő Szeméthajó első moduljának merüléspróbájára. Itt és gyorsan megismételjük, hogy NEM ez az egész hajó, ez csak az első modul. A PET Kalózok most mikrofonvégre kapták a hajó két tervezőjét, Molnár Botondot és Varga Dávidot, és persze megszólalnak a PET Kupa sokat próbált szervezői, a vérbeli PET Kalózok is: Dóra Szilvia kommunikációs PET Kalozina, Hankó Geri PET Prof és Molnár Attila Dávid PETmirális. Mélyinterjú.

Hogy sikerült a próba? Azt láttuk, hogy mindketten azonnal felkapaszkodtatok a szerkezetre. Ennyire megbíztatok benne?

BOTOND: Részemről teljesen bíztam benne. De ha valami miatt mégis szétesik, gondoltam inkább a tervezők merüljenek vele a vízbe. Fontos volt látni is végre valóságban a merülését teher alatt. Persze legfőképp csak örülni szerettem volna, hogy eljutottunk vele idáig. Fölállni a tetejére és kiabálni egy nagyot! De ahhoz túlságosan billegett…

DÁVID: Nagy várakozással indultam a napnak, mert több hónapig húzódó papíron és számítógép előtt eltöltött munkaóra után először láttuk életnagyságban a szerkezetet. Mint egy karácsonyi ajándékot, mihamarabb ki akartam próbálni. Tudtam, hogy a számok mellettünk állnak. Ebben az egy modulban is már 400 db 1,5 literes PET palack kapott helyet, ami 600 kilónyi emelőerővel észtette úszásra a szerkezetet. Ez azt jelenti, hogy ez az egy modul nagyjából négyszer annyit bír el, mint amennyi a kettőnk – karácsony előtti – súlya volt.

Miért döntöttetek a moduláris szerkezet mellett?

DÁVID: Szállításkor, emeléskor tároláskor nagy jelentősége lesz, hogy kisebb egységekre bontható. Illetve arra számítok, hogy élvezetes közösségi feladat lesz a szerkezet összeállítása.

BOTOND: Igen, azt szeretnénk, hogy akár néhány ember összepakolhassa, felépíthesse az egészet. A másik fontos szempont volt kezdettől fogva, hogy bővíthető – vagy akár csökkenthető – legyen a méret. Sok technikai kérdésre csak használat közben fogunk választ kapni, és a hajó fejleszthetőségét szerettük volna biztosítani az elemes szerkezettel.

A hajó megépítésére közösségi adomány gyűjtéssel gyűjt össze a pénz. Az adományozóknak a szervezők 2016-ra ígérték a vízre bocsátást, de ez nem jött össze. Miért csúszott át a következő évre a nagy esemény?

ATTILA: Igen, kicsit túl optimisták voltunk, de környezetvédelmi kezdeményezést optimizmus nélkül nemigen lehet indítani. Valóban nem sikerült a 2016-os vízrebocsátás, csak az első modul merüléspróbája. Ennek az az oka, hogy a tervezőink sokkal alaposabban állnak a feladathoz, mint ahogy a PET Kalózok általában dolgoznak. Statikusokkal, hajózási szakértőkkel egyeztettek, terveztek és újraterveztek. Elejétől kezdve nem sürgettük őket. Látszott, hogy olyan erős hajót csinálnak majd, ami tényleg bírni fogja a folyamatos üzemmel járó megpróbáltatásokat.

BOTOND: Nagyon örültünk, hogy lett rá pénz! Pedig azt hittem hogy ez is csak egy fiókban maradó álom lesz! Sajnos a tervezési programot és a kivitelezési terveket is többször, újra és újra módosítanunk kellett, legfőképp azért, mert túl nagyot álmodtunk a rendelkezésre álló pénz mennyiségéhez képest.

DÁVID: A szokatlan és egyedi felkérés miatt teljesen egyedi terv elkészítésére volt szükség. Számos terv változattal álltunk elő és ki kellett választani a legmegfelelőbbet. Sok szokatlan szempontot kellett figyelembe venni. Továbbá nehézséget jelentett a legmegfelelőbb gyártó üzem megtalálása.

Egy elég régen kihűlt kávéscsésze mellett beszéltél a PET Kupa egyik alapítójával, Molnár Attila Dáviddal egy olyan PET hajóról, ami egész évben gyűjti a szemetet. Pár óra múlva el is küldted az első rajzokat. Mi fogott meg a témában?

BOTOND: Amikor először hallottam a PET Kupáról azt éreztem hogy ez egy tiszta sor: itt jó emberek jó dolgokat csinálnak. Ehhez közel kerülni nagy szerencse volt, örülök hogy részt vehetek benne! Ha ezen dolgozom, úgy érzem nem megy kárba az időm. Szemétből építeni egy szemétgyűjtő hajót? Egyszerűen szuper! A célokon és eszközökön túlmenően a projekt formája is szimpatikus volt. Egy kis csapat lelkes ember, a helyiekkel együttműködve dolgozik a környezetünk jobbá tételén. Így van igazán értelme ennek, ha magukénak érzik, akik csinálják.

Amikor a PET Kupa szervezői meglátták az első rajzokat, nagyon lelkesek lettek. Nyilvánvaló volt, hogy valahogy össze kell gyűjteni rá a pénzt. A közösségi adománygyűjtés mellett döntöttetek. Miért?

SZILVIA: A PET Kupa köré az elmúlt években sok lelkes és elszánt önkéntes, támogató és kalandra vágyó rajongó csatlakozott. A Szemétevő Szeméthajó megépítése különleges és merész ötletnek tűnt, bízni lehetett benne, hogy ők drukkolnak majd a kísérleti ügynek és apránként összeadják rá a pénzt. Abban is bízhattunk, hogy a rajongók adakozásra buzdítják majd barátaikat és ismerőseiket, ami nélkülözhetetlen egy ilyen online adománygyűjtés eredményességénél. Néhány éve már kaptunk hasonló segítséget, akkor egy kisebb összeg gyűlt össze a nyári verseny támogatására. Ennek ellenére baromira izgultunk, hogy milyen lesz a fogadtatás?! Aztán amikor a kampány elindult, alig hittünk a szemünknek, rekordidő alatt (19 nap) gyűlt össze a 750.000 Ft! De nemcsak pénzt, hanem sok lelkesítő szót és elismerést is kaptunk közben, ami a legtöbbet jelenti a munkánkban.

GERI: Adta magát az ötlet a projekt jellegéből fakadóan. A közös ügy közös finanszírozást kívánt. Nagyon jó motiváció volt Boyan Slat-ék Ocean Cleanup c. projektje, ami pár hónap alatt 2 millió dollárt gyűjtött össze óceánjaink tisztítására! S ha nekik sikerült, nekünk miért ne sikerülne?

Összejött hát a pénz, Geri te pedig egyből mondtad, hogy szükség lesz még valakire a csapatban. Miért esett Dávidra a választásod?

GERI: Dolgoztam már pár alkalommal Dáviddal és az Ő profizmusa mindig is lenyűgözött. S mivel teljesen elhivatott a téma iránt, ráadásul Ő is nagy evezős, már alig vártam, hogy egy vizes projektben együtt tudjunk dolgozni és valami maradandót alkotni. A Valyo Egyesület kötelékében a víz a főszereplő, kreativitásuk pedig mintaértékű, ezért egyértelmű volt, hogy előbb, vagy utóbb ők is PET kalózok lesznek.

Az adományozók biztos örülnek a híradásnak a szemétevő szeméthajóról, de biztos azt is nagyon várják, hogy a sok kis modul egész hajóvá álljon össze. Milyen lépések vannak még hátra?

BOTOND: Megvárjuk, amíg legyártják a lakatosok a modulok csupasz keretét. Ők egyébként szintén nagyon lelkesek, sokat tesznek hozzá a dologhoz pusztán szimpátiából. Velük is sokat gondolkoztunk együtt, hogy mi és hogyan legyen végül. Ez után a szakasz után jön az izgalmas összeépítés és vízretétel. Ez egy nagyon aktív 3-4 nap lesz, ott a helyszínen. Bár mindent kitaláltunk Dáviddal, az utolsó csavarig, egészen biztos hogy jónéhány felmerülő kérdést majd itt kell kreatívan és közösen megoldanunk. Alig várom!

DÁVID: Elképzelésünk szerint januárban elindul a hajóorrok és a hajó alapját képező modulok gyártása. Ezt követően a Tiszához szállítjuk a szerkezetet, felületkezelést kap, majd elő kell készíteni és a modulokba kell tölteni azt a nagyjából 4000db PET palackot, ami a hajó úszását biztosítja. Ezután kezdődhet a szerkezet összeállítása, a vízre bocsátás és a tesztüzem.

Köszönjük, sok sikert kívánunk az erőfeszítéseitekhez. Köszönjük az adományozknak, hogy ez a projekt elindulhatott. És külön köszönetet szeretnénk írrni Lukácsi Kornélnak, aki önkéntes palackfújóként és operatőrként segítette az első modul vízrebocsátását és a videóban látható szuper timelapse is az ő kamerájának a szüleménye. Olvasóinknak, a lelkes PET Kalózoknak pedig ígérjük, hamarosan jelentkezünk a Szemétevő Szeméthajó Legendájának második részével.

Ajánlott cikkek

Támogatóink

Innovációs és Technológiai Minisztérium