A 2019-es Év Civil Szervezeti Önkéntes programja:
a Tiszai PET Kupa

Az Önkéntes Központ Alapítvány minden évben díjazza az ország legkiemelkedőbb önkéntes programjait. Az Önkéntesség Nemzetközi Napját megelőző estén idén öt kategóriában adták át az elismeréseket. A díjátadó célja, hogy kedvező irányba mozdítsa az önkéntesség társadalmi megítélését. Az Év Civil Szervezeti Önkéntes Programja díjat a Tiszai PET Kupa kapta.

Az általános vélekedéssel ellentétben az önkéntesség egyre szélesebb korosztályokat és társadalmi rétegeket érint. A kisebb helyi közösségek önkéntes kezdeményezéseitől a civil szervezeteken át állami intézményekig és piaci vállalatokig egyre többen ismerik fel az önkéntes programokban rejlő lehetőségeket és az önkéntesekkel való együttműködés pozitív hatásait. Emellett egyre több magánszemély is úgy érzi, hogy tudását fejlesztheti, és értékes új kapcsolatokat építhet ki az önkéntes tevékenységek révén

Díjátadón a PET Kupa csapata a Petőfi Irodalmi Múzeumban

A pozitív változások ellenére azonban az önkéntesség társadalmi ismertsége és elismertsége még mindig nem elég magas hazánkban. Alacsony azoknak a száma is, akik rendszeresen, szervezett keretek között kapcsolódnak be önkéntes tevékenységbe. Az Önkéntes Központ Alapítvány ezért támogatja a magyarországi önkénteseket és az őket foglalkoztató szervezeteket. Az ÖKA egyik alapvető célkitűzése az önkéntességgel kapcsolatos pozitív társadalmi attitűd elősegítése, és az önkéntesség társadalmi ismertségének növelése.

E céllal 2019-ben is meghirdették az „Önkéntességért Díj” pályázatot. Az 5 kategóriában meghirdetésre kerülő díjakra szeptember 2-től lehetett jelentkezni. A nyerteseket két szakmai zsűri választotta ki – külön testület döntött a civil szervezeteknek és magánszemélyeknek odaítélt díjakról, és egy másik a vállalatok által megvalósított önkéntes programokról.

A szakmai díjak mellett a közönség is szavazhatott. Az Év Közösségi Kezdeményezése díj jelöltjei saját helyi közösségükért végeznek valamilyen kiemelkedő önkéntes tevékenységet. A www.onkentessegertdij.hu oldalon leadott szavazatok közül a legtöbbet a Vadmadárkórház Természetvédelmi Alapítvány a Vadon Élő Madarak Megmentéséért szerezte. Az alapítvány évente 600 madarat lát el, de hitvallása szerint a madármentés lélekmentés is, tevékenységükhöz pedig évről évre egyre több önkéntes csatlakozik.

A civil szervezet által megvalósított nyertes önkéntes program idén a Tiszai PET Kupa lett. A programot szervező Természetfilm.hu Egyesület célja, hogy a Tisza-menti települések, természetvédelem iránt elkötelezett emberek, szakemberek együttműködésével önkéntesek bevonásával tisztítsák meg hazánk legszennyezettebb folyóját.

Farkas Zsófia önkéntes koordinátor és Harmat Máté önkéntes veszi át a PET Kupa díját Gerencsér Balázstól, a NIOK ügyvezetőjétől

Az Év Pro Bono kezdeményezése a PÉNZ7 Pénzügyi és Vállalkozói Témahét. A PÉNZ7 célja a pénzügyi tudatosságra való figyelemfelkeltés. Szakmai programoktól iskolákban futó speciális eseményeken át játékos versenyekig számos csatornán találkozhatunk az eseménysorozattal, melynek kezdeményezője a Magyar Bankszövetség.

Az Év Vállalati önkéntes programját a OTP Nyrtvalósította meg. Az önkéntesség a banknál több mint 10 éves hagyomány. A Helyi Érték Önkéntes Pályázati Program keretében a munkatársak szabadon dolgoznak ki önkéntes programokat, de jellemzően évek óta ugyanazon intézmény/szervezet számára szerveznek önkéntes projekteket. Emellett a bank központi önkéntes eseményeket is szervez: a Magyar Vöröskereszttel véradásokat, a Magyar Élelmiszerbankkal a JótéKonyhát, a KézenFogva Alapítvánnyal az Együtt mozdulunk programot, a Humanitás Szociális Alapítványt pedig számítógépadományokkal és pályázati programmal segíti.

AzÉv Önkéntese címet Konta Benőné kapta. Daganatos betegségben vesztette el közvetlen családtagjait, ő maga is gyógyult rákbeteg. 2009 óta 17 település – 140 ezer ember – otthoni hospice ellátását végzi munkatársaival. Jelenleg az ellátás keretében szükséges telefonos ügyeletet látja el a hét minden napján, ünnepnapokon is. 2019-ben közel 100 beteget gondoztak eddig, Piroska átlagosan ennyi családdal tartja a kapcsolatot.

„Több, mint 10 éve díjazzuk az önkéntesség területén kiemelkedő magánszemélyeket, szervezeteket, vállalatokat.” – mondja F. Tóth András, az ÖKA ügyvezető-igazgatója. „Célunk, hogy az így megismerhető történetek révén minél több ember számára vonzóvá tegyük az önkéntes tevékenységet, és az önkéntesség társadalmi megítélését kedvező irányba mozdítsuk el. Az elmúlt évek eredményei igazolják, hogy erőfeszítéseink nem hiábavalók, mivel folyamatosan nő azok száma, akiknek az önkéntesség fontos változásokat eredményez az életében.” – teszi hozzá.

A 2019. év díjazottjairól:

Az Év Önkéntese 2019

Konta Benőné

Daganatos betegségben vesztette el közvetlen családtagjait, ő maga is gyógyult rákbeteg. A daganatos betegek hiteles segítőjévé válva, karitatív vezetőként elindította az otthoni hospice ellátást és a külföldi testvér gyülekezeti kapcsolatok révén megteremtette a betegellátás eszközszükségletét, miközben ő maga is a mellrákkal küzdött és a kemoterápiás kezelések között próbálta rákos beteg családtagjait testileg és lelkileg is ápolni. 2006-tól a ráckevei kistérség 10 településén elsőként megindíthatta az otthoni hospice ellátást, majd 2009-től 17 település – 140 ezer ember – ellátását végzi munkatársaival. A Hospice szellemiség terjesztése a „Méltóság mezeje” program szintén Piroska nevéhez fűződik, melynek célja, hogy már gyermekkorban kezdődjön el egy tudatos nevelés, hogy a halál ne félelmet, hanem odafordulást, együttérzést váltson ki a gyermekekből.

Az Év Civil Szervezeti Önkéntes programja 2019

Termeszetfilm.hu Egyesület - PET Kupa

A Természetfilm.hu Egyesület projektjének célja, hogy a Tisza-menti települések, természetvédelem iránt elkötelezett emberek, vízügyi és hulladékgazdálkodási szakemberek együttműködésével megtisztítsák hazánk legszennyezettebb folyóját. A csapatok saját készítésű, hulladék alapanyagokból álló hajókon utaznak, eddig összesen 48 tonna hulladéktól mentesítették a folyót, aminek a 50%-a újrahasznosítható. A szemétszedő akción az önkéntesek kenuval kísérik a versenyben részt vevő csapatokat. A bezsákolt hulladékot a kenukkal partra szállítják, szelektálják, válaszolnak a felmerülő kérdésekre, intézik az úticsomagok és a szikvizek kiosztását.

Az Év Vállalati Önkéntes Programja 2019

OTP Bank Nyrt. – OTP Helyi Érték Program

Az önkéntesség a banknál több mint 10 éves hagyomány, munkatársaik olyan társadalmi csoportokon segítenek, melyeknek a sikerek eléréséhez valamilyen hátrányt kell leküzdeniük vagy az ehhez vezető útnak még az elején tartanak. A bankban az önkéntes programok nagyon népszerűek, az évek alatt kialakult egy aktív és lelkes önkéntes „keménymag”. A Helyi Érték Önkéntes Pályázati Program keretében a munkatársak szabadon dolgoznak ki önkéntes programokat, de általában évek óta ugyanazon intézmény/szervezet számára szerveznek önkéntes projekteket. Emellett a bank központi önkéntes eseményeket is szervez: a Magyar Vöröskereszttel véradásokat, a Magyar Élelmiszerbankkal a JótéKonyhát, a KézenFogva Alapítvánnyal az Együtt mozdulunk programot, a Humanitás Szociális Alapítványt pedig számítógépadományokkal és pályázati programmal segíti.

Az Év Pro Bono kezdeményezése 2019

PÉNZ7 Pénzügyi és Vállalkozói Témahét

A PÉNZ7 célkitűzése, hogy már az iskolapadban elkezdje a figyelemfelkeltést a pénzügyi tudatosságra. Az elméleti ismereteket gyakorlati tudással összekapcsolva ad játékos, interaktív közelítést a mindennapokban is fontos ismeretekhez, a pénzügyek és a vállalkozások működésének megértéséhez. Szakmai programoktól iskolákban futó speciális eseményeken át játékos versenyekig számos csatornán találkozhatunk a PÉNZ7 eseménysorozatával, amelyet 2015 és 2016 között a Magyar Bankszövetség a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben koordinált, mint főszervező, majd 2017-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mint projektgazda a tananyagot a tanév hivatalos rendjébe is beillesztette. A program bővülését támogatta a 2017/2018-as tanévben a Nemzetgazdasági Minisztérium, majd annak átalakulását követően a 2018/2019-es tanévtől már a Pénzügyminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Junior Achievement Alapítvány.

Az Év Közösségi Kezdeményezése (közönségdíj) 2019

Vadmadárkórház Természetvédelmi Alapítvány a Vadon Élő Madarak Megmentéséért Az alapítvány hitvallása szerint a madármentés lélekmentés is. Nem céljuk a világ összes sérült madarának a megmentése, de céljuk a beteg vadmadarat megmenteni szándékozó emberek segítése. Évről évre egyre több önkéntes csatlakozik hozzájuk: a sérült madarak szállítását vállalják, a röpdék takarításában, a madarak ellátásában segédkeznek. Nagyobb feladatokra önkéntes napokat szerveznek, de önkéntesek dolgoznak a nyári gyermektáboraikban is, és ők szerkesztik a közösségi felületeket, kezelik a kapcsolattartást. Évente 600 madarat látnak el, emellett rendezvényeken, óvodai és iskolai előadásokon is részt vesznek, ahol az önkéntes munka fontosságát is erősítik.

Támogatóink

Innovációs és Technológiai Minisztérium