FOLYÓMENTŐ TEHERAUTÓT BÉLÁNAK!
„Adjuk össze!” felhívás a Tiszai PET Kupa szervezésében

A Tiszai PET Kupa szervezői és önkéntesei közösségi adománygyűjtő programot indítottak Francz Bélának, aki jelenleg egy elöregedett autó segítségével, ámde annál nagyobb odafigyeléssel és hősiességgel küzd a hulladékszennyezés ellen, a Tisza forrásvidékénél. A példátlan összefogásnak köszönhetően már az adománygyűjtés első négy napjában több mint négyszázan adakoztak! Az összefogással a szervezők arra szeretnék ráirányítani a figyelmet, hogy az alulról jövő ukrajnai kezdeményezések eredményessé tehetőek és ezek is hozzájárulnak az ottani hulladékhelyzet javításához, a Tisza hulladékszennyezésének megállításához.

Ukrajnában a szervezett hulladékfeldolgozás gyerekcipőben jár, Kárpátalján pedig több helyen nem létezik. A lakosság tehetetlen, nincs hova tenni a ház körül halmozódó hulladékot. Így válik a festői szépségű kárpátaljai hegyi folyókból szeméttelep és ezért érkezik annyi hulladék a Tiszán Magyarországra.

Kőrösmező magasan a Kárpátok csúcsai között, a Fekete-Tisza partján fekszik. Itt él Francz Béla, aki egymagában vette fel a küzdelmet a hulladék áradattal. Ütött-kopott UAZ teherautójával házhoz megy, kiszáll a boltokhoz és fizet a hulladékért. A város szélén egy elhagyott vágóhidat bérel, ott válogatja szét a hulladékot. Az üveget, műanyagot és fémet mind külön értékesíti. Olyan elszántan küzd, mint az egyszeri népmesei hős. De Béla ereje is véges, egyedüli segítségét a hegyekből napi 1-2 órát gyalogló asszonyok és férfiak jelentik. A telepen nincs folyóvíz, se fűtés.

A legnagyobb baj az, hogy a teherautó idősebb, mint Béla, és nincs jó formában. Lépten-nyomon lerobban. A Tiszai PET Kupa önkéntesei filmet készítettek Béláról, és közösségi adománygyűjtő akciót indítottak. Az akció első négy napja alatt már több mint négyszázan adakoztak! A szervezők a közösségi adománygyűjtésből befolyó összegből megveszik az alkalmas kisteherautót és útnak indítják oda, ahol a legnagyobb szükség van rá: Kárpátaljára, a Tisza forrásvidékére. Minél több adomány gyűlik össze, annál jobb minőségű járművet tudnak vásárolni Francz Bélának. Támogasd TE is a közös célt, adományozz az AdjukÖssze oldalán! Ha pedig olyan vállalkozást működtetsz, amely segíteni tud a megcélzott autó behozatalban, átvizsgálásában, esetleg felújításában (karosszériafestés, matricázás, gumik, futómű, stb.) és segítenél a PET Kupa csapatának és Bélának, akkor jelentkezz a szervezőknél!

Támogatóink

Innovációs és Technológiai Minisztérium