Kárpátalja természetközeli élőhelyeinek és vízfolyásainak szépségét számtalan ponton megtörik az emberi nemtörődömség következtében kialakult, hulladékkal szennyezett területek. Ahhoz, hogy ezeket a lerakókat felszámoljuk, ismernünk kell azok helyét és méretét.
TovábbSok tonna plasztikot kiemeltünk, de maradtak gócpontok, ahol még megbújik a műanyag szennyezés. Ezek ellen indítunk támadást 2019 augusztusában.
TovábbMagyar és ukrán szakemberek tartottak szakmai egyeztetést a kárpátaljai Visken a tisztább Tiszáért, hogy közelebb kerüljenek a folyó hulladék-problémájának megoldásához.
TovábbA Parányi Plasztiktalány program legfőbb célkitűzése az volt, hogy felhívja a figyelmet egy újkeletű, ám annál nagyobb környezetvédelmi veszélyt jelentő problémára, a mikroműanyag szennyezésekre.
TovábbSokan gondolhatják, hogy a PET Kupa csak egy hét a nyárból, az év fennmaradó részében pedig minden PET Kalóz epedve várja a következő nyarat. Ezzel a cikkel szeretnénk rácáfolni, hogy ez nem igaz, és egyúttal köszönetet mondani az összetartó és bármikor hadra fogható önkénteseinknek.
TovábbA Dunában találták a legtöbb mikroműanyagot az eddig vizsgált hazai folyók közül: köbméterenként 50 részecskét.
TovábbKárpátalján kerül megrendezésre egy minden érintett célcsoportot bevonó és kreatívan megdolgoztató workshop, amelynek célja az ukrán hulladékgazdálkodási stratégiához kapcsolódó érintettségi térkép felrajzolása.
TovábbA FŐTÁV Zrt. környezettudatos stratégiát követ, és folytatja az energetikai világ változásaival lépést tartó innovatív beruházásokat, így fejlesztéseinek eredményeként jelentősen csökkenhet a levegő szennyezettsége.
TovábbSoha nem látott létszámmal zajlott le múlt héten a VI. PET Kupa a Felső-Tiszán. A már hagyományosnak mondható nagytakarítás idén Szatmárcseke és Tiszamogyorós között került megrendezésre, s sajnos minden eddigi rekordot megdöntött.
TovábbA kárpátaljai előfutam első napján a PET Kupa csapata az ukrán oldalon a Tisza forrásához vette az irányt.
TovábbA Maros is részesévé vált a műanyaghulladék-apokalipszisnek - ahogy a Hulladékvadász.hu érzékletesen megfogalmazta a problémát.
TovábbAz idei PET Kupa – immáron hatodik - 10 napos tiszai hulladékderbi 2018. augusztus 4-12-ig zajlik majd 70 folyamkilométeren Szatmárcseke és Tiszamogyorós között, egy kárpátaljai előfutammal fűszerezve.
TovábbA sárkányhajó vb megnyitóján szomorú képet mutatott a Tisza Szegednél: az újszegedi oldalon rengeteg szemét úszott a vízen, főként műanyag flakonok.
TovábbA PET Kupához hasonlóan és annak inspirációjára, palackok és egyéb hulladékok felhasználásával, különféle méretű hajókat és egyéb tárgyakat, például pálmafát készítettek a fiatalok, melyek a Danube Art Master verseny keretében kerültek bemutatásra.
TovábbAz idén indult Parányi Plasztiktalány projekt keretében a Duna mellékfolyóit is megvizsgálták. Nem meglepő módon itt is találtak mikroplasztikot.
TovábbIdén július 8-án lesz a WWF Nagy Ugrás. A WWF Magyarország természetvédelmi projektjein túl egy szórakoztató, közösségépítő program keretében hívja fel az emberek figyelmét arra, hogy milyen fontos a folyók védelme, és mit tudnak nekünk adni vizeink.
TovábbMegmérik felszíni vizeink mikroműanyag-koncentrációját, tudásbázist hoznak létre
TovábbAz ENSZ Környezetvédelmi Programja a Környezetvédelmi Világnapra készült útmutatóival mindenkit arra biztat, hogy idén június 5-ét a műanyagszennyezés elleni küzdelem jegyében töltsük.
TovábbHulladékmonitoring a VI. PET Kupa 2018-as szakaszán. Bejártuk a Felső-Tisza 70 folyamkilométeres szakaszát, hogy felmérjük az ottani hulladékhelyzetet és ezzel előkészítsük a nyári versenyt.
TovábbPályázati felhívás kárpátaljai középiskolai csoportok részére. A Tiszta Kárpátalja kezdeményezés szeretné közös erővel megtisztítani a Tiszát és vízgyűjtő területét.
TovábbNégy hektáros Natura 2000-es ártéri terület tisztult meg a hulladékszőnyegtől. Legújabb akciónkban négy hektáros Natura 2000-es ártéri erdőterületet tisztítottunk meg a főként pillepalack hulladéktól.
TovábbKanyaró elleni nyolcezer adag oltóanyagot adott át a magyar kormány humanitárius gyorssegélyként több mint 100 millió forint értékben Grezsa István, Kárpátaljáért felelős kormánybiztos pénteken Ungváron az Ukrán Vöröskereszt Kárpátalja megyei szervezetének.
TovábbTámogatóink
